Bevezetés
A papagájhalak (Scaridae) elsősorban trópuszi vízekben élő halak, akik a vörös-tenger és az Atlanti, Indiai és Csendes-óceán mély sélyű korallzátonyait kedvelik. Jelenleg kb. 90 alfajt ismernek, a legnagyobb populációk a Karib-tengerben találhatók.
Elnevezés és etetés
Az elnevezésüket a fogazatuk különleges építészetéből kapják: a fogak a szájuk előső részében helyezkednek el, egy papagájcsőrre hasonlító szerkezetet alkotva. Ezzel a „csőrvél” apró korall darabokat törnek le az étkezéshez.
Szaporodás
Amikor a tojó készen áll a peték elhelyezésére, testét egy ragacsos, nyálas réteg veszi körül – ez vélhetően egy védekezési mechanizmus, ami elhomályosítja a ragadozók szemében. A peték szabadúszó formában kerülnek a vízbe, ahol a planktonnal keverednek. A hím később termékenyíti meg őket. Végül a peték a korallba sinkednek, ahol kikelnek.
Fejlődés
A termékenyített pete embrióvá fejlődik. Kikelés után a larva (fry) teljesen önálló: elbujkál a ragadozóktól és saját magának keres ételt. A若venis halak színezete és mintázata jelentősen eltér a felnőttekétől, és az érés során több színeváltozáson is átmennek át. Sok hal nem él túl a felnőttkorig a ragadozás miatt, de akik megélik, átlagosan 5 évig élhetnek.
Egyedi alkalmazkodás: nemváltás
A papagájhalak nagy része nőstényként kezdte az életet, és néhány év alatt ezeresek petéjét rakja le. Idővel spontán hímmá változnak, színeik is megváltoznak. Ennek az az oka, hogy viszonylag rövid az életkoruk, ezért sok petére van szükség egyszerre, míg kevesebb hím elegendő a termékenyítéshez.
Ökológiai jelentőség
Korábban zavarónak tartották, de ma elismerik: a papagájhalak elengedhetetlenek a korallzátonyek egészségéhez. Megakadályozzák, hogy az algateppichok elfojják a korallokat, és évente tonnanyi homot termelnek a szedelt korall töredékek lebomlásából, amiket az algák keresgélése közben törnek le.