Az észak-amerikai legkisebb vándorló sólyomkacsa (Bucephala albeola) az elegáns víz alatti vadász. Fekete-fehér tollazata, kis, gömbölyű teste és a lábujjainak hátsó elhelyezkedése miatt a vízben ügyes, a szárazföldön ügyetlen. Kivéve a fészkelést, szinte kizárólag a vízben tartózkodik, és kizárólag víz alatti táplálékra támaszkodik. Az napjának kb. fele merülgetéssel, a másik fele a vízfelszínen pihenéssel telik.
Édesvízi táplálék (nyári tenyésztési időszak)
A nyári tenyésztési időszakban a búvó kacsák Kanáda és Alaska hűvös boreális erdőibe vándorolnak. Kis, mélyen esővízű tavakat és tókat keresnek, بدون sűrű növényzet, ami akadályozná a merülést. Ebben az időszakban elsősorban rovarokat esznek: szitakötők, csábitlarva, sáskalárva. Szemétlik a nádfű és a nádi magvakat, és alkalmanként a vízben és partján lévő növényeket is elfogyasztják.
Sós vízi táplálék (téli időszak)
Amikor lehűl az idő, a búvó kacsák az erdőkből az Egyesült Államok és Mexikó partvidékeire vándorolnak. Itten is mély vizet preferálnak, kikelt öbököket, partokat. Rákokat és moljuszkokat esznek: garnérak, csigák, kagylók. Nagyon kis halakat is elfogyaszthatnak. Amikor esznek, mélyen merülnek, felszedik a prédát és egészben nyelik le.
Fogsági táplálék
A búvó kacsák nem a legelterjedtebb tenyésztett kacsa, de fogságban tartók. A vadonhoz hasonlóan a fogságban is fehérjega táplálékra szorulnak. Kereskedelmi takarmányok, mint a Mazuri, speciális tengerikacsa keveréket kínálnak. Néhány tenyésztő magas fehérjetartalmú kutyatápot is ad. Kiegészítő jutalmak: mézhegyű, fagyasztott krill, aprított hal (pl. csellő), zab. Ha hozzáférés van mély tóhoz, a fogságban tartott egyedek természetes ételt is fogyaszthatnak (szitakötők, stb.).