A Kék Delfinek Szigete nem sok hagyományos hangutánzó szót tartalmaz, de a szerző olyan módon írja le a hangokat, amelyek felidézik a hangzás hatását.
Például a tengert "rohanó" és "dörgő" hullámokkal, vagy "súgó" és "suttogó" vízzel írják le. Az állathangok közé tartoznak a vidrák "kiáltása" és a farkasok "vébése". Az emberi hangok között szerepel Karana félekiáltása és a falusi emberek éneklése.
Scott O'Dell a történet vizuális aspektusait hangsúlyozza, a hangot leginkább a hangulat és a lélegzetvétel 강화ására használja, nem pedig központi irodalmi eszközként.